Az alapszakasz hatvani csoportjának legjobb gólvadásza Katona Tamara lett, tíz találattal. A Lokomotív SE-ből eredményes volt még Benei Nikoletta (egy turai öngólt is neki írtak),Galasi Gabriella és Danyi Mónika. Benei Niki csak a második játéknapon szerepelt, de így is feliratkozott a góllövőlistára.
"És hát folyamatban van több sportlétesítménynek a fejlesztése, ami tovább fogja erősíteni ezt a folyamatot. Elindítottuk a Lokomotív-pálya rendbetételét, megtervezését."
Gólszerzők: öngól, Katona Tamara, Galasi Gabriella, Benei Nikoletta
Lokomotív SE - Héhalom 3-5
Gólszerzők: Katona Tamara 2, Benei Nikoletta
A derbin elég visszafogottan játszottak a vasutas lányok, ám Katona Tamara főszerepet vállalva eldöntötte a mérkőzést. A következő meccsen - a legutóbbi egymás elleni ütközethez hasonlóan - a turaiak szerezték meg a vezetést, de a Loki egy szerencsés öngóllal egalizált, majd a holtponton átesve simán húzta be a három rovátkát. A nógriádiak ellen egy fordulatos meccsen maradt alul a Loki: a Héhalom már kettővel is ment, amit még megfordított az Újhatvan, végül azonban a palóc lányok győztek 5-3-ra. Ezzel együtt a Lokomotív a felsőházban tudhatja magát, ahol majd a gyöngyösi csoport legjobbjaival csap össze. Szép volt csajok, találkozunk a rájátszásban!
Szurkolás: Összesen nyolc fő drukkolt. Ismét köszönet a Szántó-drukker Jointnak, aki Németországból érkezett a tornára. Szintén hála Lacinak, aki már decemberben is a tábor mellett volt. Az FC ellen a szokásos feszültség mind a pályán, mind a lelátón. A gólok után zúdultak be a szurkolók Tamival ünnepelni, aki hatalmasat küzdve mattolta a sárga-kékeket. A derbigyőzelem után már oldottabbá vált a légkör, a Tura ellen fiesztahangulat volt a csarnokban. A Héhalom ellen pedig majdnem sikerült a csoda. Várunk minden ultrát a rájátszásban is, robbanjuk újra!
Ezúttal is hatvani derbivel indul a program délelőtt tíztől. A Loki két újabb győzelemmel a rájátszásba kerülhet, ha sikerül, akkor februárban vár rá a playoff. Kamera és miniállvány lesz a helyszínen, amennyiben lenne önkéntes, aki rögzítené vele a vasutasok mérkőzéseit, az a szurkolói csoportnál tud jelentkezni.
Nyolcan szurkoltuk végig a mérkőzéseket, ebből egy drukker ismét Joint volt Zagyvaszántòròl. Tisztelet! Nem kis meglepetésünkre máshonnan is érkeztek ultrák, méghozzá Hajdùságbòl a Bocskai Katonái. A kilenc böszörmènyiből négyen voltak aktívak, ám ők egyből két csapatnak (A és B) is drukkolhattak, majd a tornagyőzelem után hatalmas ünneplésben részesíthették a HTE futsalos lányait. A két tábor között (ùjhatvani és böszörményi) feszültsèg nem volt, a szünetekben diskurálás és pálinkázás folyt (utòbbi lètrejöttéről a vendégek gondoskodtak, köszönet).
Egyre népszerűbb a női foci világszerte, ùgy tűnik, hogy Ùjhatvanban is. Míg a férfi mérkőzésekre egyre kevesebben járnak ki a Loki Side-bòl, addig a lányok decemberi tornáin mindenki ott volt. Sőt, ùj emberek is feltűntek, akik remélhetőleg màskor is kilàtogatnak, és a szurkolásba is bekapcsolòdnak. Gyertek minél többször!
Eredmények
Héhalom - Lokomotív SE 2-1
Gòlszerző: Katona Tamara
Madách DSE Salgòtarján - Lokomotív SE 3-0
Lokomotív SE - Kelen SC 3-1
Gòlszerzők: Katona Tamara 2, Benei Nikoletta
Hajdùböszörmény I. - Lokomotív SE 14-1
Gòlszerző: Benei Nikoletta
Az újhatvani lányok az első meccsen meglepték a Héhalom gárdáját, Tami gòljával vezettek is 1-0-ra, de a csoda csak egy félidőn át tartott. A szünet utàn rögtön középkezdésből gòlt kapott a Loki, majd a vége előtt nem sokkal eldöntötte a három pont sorsát a nògrádi alakulat. A másik palòc egyletet már nem sikerült megszorongatni, de a Kelen SC ellen már feltámadt a Lokomotív. Az utolsò mérkőzèsen a későbbi döntős, a Böszörmény volt az ellenfèl, a sok kapott gòl ellenère Heni parádézott a kapuban. Végül a negyedik helyen vègzett a Loki a csoportjában, a Kelen SC-t megelőzve.
Öt éves a Loki Side, a vasutas csapat szurkoló-csoportja!
Immáron több, mint 5 éve, hogy először megjelentetek a Lokomotív SE Hatvan lelátóján, s azóta minden mérkőzésünkön megörvendeztettek csodás rigmusaitokkal, éneketekkel, látványos szurkolásotokkal! Öt éve kitartóan velünk vagytok jóban-rosszban, osztoztok bánatunkban a kudarcok esetén, részesei vagytok győzelmeinknek!
Nélkületek már a Lokomotív sem lenne az, ami jellemzi: egy nagy CSALÁD! Külön öröm számunkra, hogy a közelmúltban férfi csapatunk mellett a lányok mérkőzésein is fantasztikus hangulatot teremtettetek, segítve őket a győzelmekben! Hisszük, hogy nélkületek mindez nem sikerült volna!
A Lokomotív SE Hatvan elnöksége, játékosai nevében ezúton szeretnénk nektek megköszönni kitartásotokat, példaértékű hozzáállásotokat, amit az elmúlt öt év alatt tanúsítottatok!
Ennek megfelelően egy kis szerény játékra invitálunk Titeket, illetve mindazokat, kik a Hatvani Karácsonyi Teremlabdarúgó Kupán csatlakozni fognak hozzátok, hogy együtt biztassátok csapatainkat, fiainkat és lányainkat egyaránt!
A NŐI TORNA DÍJÁTADÁSÁN TOMBOLAHÚZÁST SZERVEZÜNK RÉSZETEKRE!
NYEREMÉNY:
1 DB LABDA HARTMANN ZSOLT ELNÖKSÉGI TAG JÓVOLTÁBÓL, MELYET A LOKOMOTÍV SE HATVAN VEZETŐSÉGE, JÁTÉKOSAI FOGNAK ALÁÍRNI!
A TOMBOLAHÚZÁSON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTEL FELTÉTELE:
TELI TOROKBÓL TÖRTÉNŐ SZURKOLÁS MIND A FÉRFI, MIND A NŐI CSAPATAINK MÉRKŐZÉSEIN!
Mivel tudjuk, hogy Ti, a Loki Side tagjai nem a nyereményért szurkoltok a Lokomotív SE csapatainak, a nyeremény jelképezze az összetartást, a barátságot és kitartást - mindazt, ami jellemez titeket!
Gólszerzők: Katona Tamara 2, Galasi Gabriella, Danyi Mónika (?)
Lokomotív SE - Héhalom 1-5
Gólszerző: Katona Tamara
Szurkolás: 10 fő volt velünk, ebből hatan szurkoltak folyamatosan. Szántóról is jöttek ketten, egy kis noszogatásra Joint be is kapcsolódott a drukkolásba. Köszönet! Legjobban a derbire voltunk felpörögve, akárcsak a vasutas lányok, hiszen egy laza hármast gurítottak a város csapatának (bár kérdés, hogy melyik városé, mert némelyikük mezőkövesdi felszerelésben feszített. Egyre megy, sárga-kék ez is, amaz is...) A hátralévő két mérkőzésen is szólt a csoport, bár a csajok már szemmel láthatóan elfáradtak, továbbra is fieszta maradt a hangulat. A mezőnyből kiemelkedő Héhalom elleni betli után sem bánkódott senki, hisz a lényeg sikerült: győzelem a derbin.
A hevesfoci.hu portál internetes szavazásán Pocsaji Pál kapta a második legtöbb szavazatot a legjobb kapus kategòriában. Pali 109 voksot kapott, így a csányi hálòr mögött zárt.
A hevesfoci listáján furcsa módon nem szerepel minden kapus, így Bajkó Pityu sincs rajta. Ezt a meccsek számával indokolták. Ez azonban nem nagyon áll meg, hiszen pl. a boldogi kapus (a korábbi lokista), Árvai Joci minden mérkőzésen védett, mégsem került fel a neve a névsorra. Aztán lehet, hogy ezt a hibát később majd korrigálják a szerkesztők. Ez azonban ne vegye el senki kedvét a voksolástól, szavazzatok Palira!