Loki Side - Lokomotív SE Hatvan szurkolói oldala

 


E portál

nem az egyesület

hivatalos honlapja,

hanem egy szurkolói oldal,

amely az ultrákat képviseli.


GYERE MECCSRE!

 

ADÓ 1 SZÁZALÉK!!!

Lokisták a közösségi hálón

 
felnőtt Férfi csapat
 
U19 fiú
 
Megyei Leány U16
 
Menü
 
Retro Cikkek

 
Ajánlott linkek
 
A Lokomotív SE története
 
In Memoriam

 

1952 - 1958:
Lokomotív és Törekvés

1953-ban a Hatvani Lokomotív fennállása első megyei I. osztályú bajnokságára készült. Tekintve, hogy az NB II-ből érkeztek, nem igazán volt kérdés, ki fogja nyerni a bajnokságot: 30 mérkőzésből mindössze kétszer hagyták el vesztesen a pályát, s 5-ször ikszeltek. Az NB II-be jutásért vívott osztályozón három győzelem mellett kétszer veszítettek, a 6 ponttal pedig hármas holtversenybe került a Kisterenye és a Diósgyőri Vörös Csillag csapataival /a csoport első helyét a Bp. Spartacus foglalta el 8 ponttal/. Azonban gólkülönbségük a legrosszabbnak bizonyult, így az utolsó helyre kerültek, s maradt a megye I. osztály.  

1954-ben és 1955-ben /immáron Hatvani Törekvés néven/ is az élmezőnybe tartoztak, ám mindkétszer 2 ponttal maradtak le a bajnoki címről /1954-ben a Petőfibánya, 1955-ben az Egri Fáklya állt útjukba/.

Ezekben az időkben egyébként óriási rivalizálás közepette folyt a megyei bajnokság, ami nem csak a pályán, hanem azon kívül is zajlott. A rivális sportegyesületek féltékenykedtek egymásra, s folyamatos gyanúsítgatások láttak napvilágot.

Rövid megtorpanás után 1956-ban a hatvani labdarúgás egymás után éri el a sikereket, amelyek újból megcsillantják a szurkolói szemeket a magasabb osztályba való feljutás szempontjából. Ennek egyik oka, hogy az utánpótlás megfelelő mértékben működött. Ennek a fejlődésnek a mércéje, hogy ’56-ban a hatvani ifjúsági válogatott a török ifjúsági válogatottal mérkőzött, s csupán 5:3-as arányú vereséget szenved.

A kiemelkedő teljesítmény viszont leginkább a Hatvani Törekvés menetelésének tudható be. 1956 októberében 37 ponttal állt a tabella első helyén, 4 ponttal megelőzve a Rózsaszentmártont és az Egercsehit. Mindössze két forduló volt hátra, ám a forradalom zűrzavaros viszonyai és az ellenforradalom miatt a bajnokság félbeszakadt.

1957-ben a labdarúgás bajnoki rendszerének újjászervezése sok vita után realizálódott. Az NB II létszámát felemelték, az addigi két csoport helyett három csoportot hoztak létre, az NB III mezőnyét pedig 9 csoportban, 146 csapattal indították újra hét év szünet után. Heves megyéből két csapat indulhatott az NB II-ben: Eger és a Hatvani VSE. A hatvaniak azonban nem tudták felvenni a versenyt a többiekkel, s végül a 17. helyen zártak, ami a kiesést jelentette az NB III-ba.

A Hatvani VSE 1958-ban, az utolsó másodosztályú idényben. Állo sor balról: Tasi szakosztály vezető, Burján elnök, Hídvégi, Móra, Körtvélyesi, Baranyi, Srej Sándor, Renka, Fehér, Bodnár. Guggolnak balról: Tajti, Széplaki, Pete, Zilai.

Ez volt a vasutas csapat utolsó idénye a másodosztályban /30 év után ugyan visszakerült, de akkor már a Hatvani Kinizsivel fúzionálva, HKVSC néven/. Tulajdonképpen elkezdődik a HVSE évtizedekig tartó hanyatlása, a városi, ill. a cukor-, és konzervgyári támogatást élvező Hatvani Kinizsi pedig mind inkább tör előre, s veszi át a vezető szerepet a Hatvan elsőszámú egyesületének címéért folyó küzdelemben.

 

Vissza                 Folytatás

 
BOLDOG NÉVNAPOT!

 

Heves megyei III. o

2025/2026

2.forduló

2025.08.24 17:00

  Lokomotív SE  Gyöngyöstarján RE

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Látogatottság
Indulás: 2009-03-13
 
Tartalom

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG